Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Nagy Ugrásról

2009.09.19
Tandari Éva: Úton a Fény felé IV. kötet /részlet/


   Az a Shambhalla-i kép, amelyet te magad is láttál, még a negyedik szféra első, és a harmadik szféra utolsó, tehát a hetedik dimenziója közt megfogalmazott dimenzióközi, vagy szféraközi bázis, ahol a Föld szellemi burka a bolygó fizikai gömbjét kell bevárja. Ott is azt a korszakot figyelhetted meg, amikor az ott élők már elérték azt a fejlettségi szintet, amely az adott szint második dimenziójának eléréséhez szükségeltetik. (Tehát azt a kort, amikor már készek és képesek voltak a maguk gondolat-energiáiból megfogalmazni a számukra szükséges tárgyakat, úgy, olyan formában, s olyan tökéletes precizitással, ahogyan azt Krisztustól tanulták az Ezer esztendő alatt, amely ezer esztendő szellemi ismeretei a mélység utolsó időszaka alatt időlegesen és részlegesen feledésbe kellett merüljenek, hisz a valóban Krisztusi Úton lépők számára nem lett volna elégséges az az energia, amely rendelkezésükre állt. Ha visszaemlékszel korábbi Utunkra, s annak képeire, emlékezhetsz arra is: mennyi energiára volt szükségük a fizikai biztonságuk, vagy a növények gondolat-energia révén való gondozására, vagyis a saját s a köröttük, velük élő állatvilág egyedeinek létfenntartásához szükséges élelem előállítására. Emellett már tényleg csak a legszükségesebb tárgyakat fogalmazhatták meg maguknak a gondolat-energia használatával, s főként az utolsó időkben, amikor is a mélység uralma, s annak energiája szinte tombolt várható veresége tudatában…)

   Az általatok várt dimenzióváltás során Shambhalla városának teljessége együtt fog emelkedni a Föld szellemi burkával, de együtt fog emelkedni azzal a Tibeti Őrizők csoportjának, s a rájuk bízott Isten-gyermeki, és Kozmikus Erőnek jó része is. Legalábbis egy időre, hisz ők még vissza kell térjenek a Föld színére, méghozzá abban a pillanatban, amikor a Föld fizikai teste eléri az Orion csillagképet, s ott azt a pontot, ahonnan egykor elindult, hogy a ti jelenlegi Naprendszeretekbe érjen, hogy már ott folytassák (vagy inkább: ott kezdjék újra) megkezdett, de már a Valóság értelmében járt Útjaikat, s ott várják be Krisztus újabb eljövetelét, s az ígért, ezer éves Birodalom megfogalmazódását, amelyet már szintén megmutattam egy korábbi Utunk során.

   E kérdésnél sem időzünk tehát tovább. Annál is inkább nem, mert most azt szeretném megmutatni, milyen lesz a Mindenség e kicsiny részének ugyanaz a pontja, amidőn már a bolygó-testtel egyesülve a negyedik szféra első dimenziójába, majd onnan a másodikba emelkedik. Először azt a folyamatot nézzük meg: miként élik meg a Föld-lakók a mélység újabb erőpróbájának végét, s azt a történést, amikor a Föld fizikai teste kiemelkedik a harmadik szférából, hogy a Szellemi burokkal egyesüljön.

   Feljebb emelkedtünk hát szokott, dimenziók közti (vagy inkább úgy mondanám: „ponttalan”, mert valahol a Tér és Idő nélkül való Mindenség egy általam be nem határolható, s földi tudatom számára meg nem fogalmazható Pontján lévő) megfigyelő pontunkról, hogy még feljebb lépjünk. Ismét megcsodálhattam az Új Föld arany szikrákkal ékített, kék-ezüst csillámoktól vibráló szellem-burkát, amely most mintha még nagyobbá, s még anyagtalanabbá vált volna. Mintha a teljes energia-burok megritkult volna, feltöltődve a körötte lebegő Szellemlények, a tisztának megmaradt Elsődök felé áramoltatott energiájának hatására. Olyan volt, mint egy ölelésre tárt… nem is kar, de Szív, amely másodpercenként ezerszer dobbanva tágul, s válik mind nyitottabbá, mind befogadóbbá. Ugyanakkor valami erős, szinte mágneses hatású vonzóerőt láttam kiáradni belőle: mint amikor a Nap nyúl le ezer és ezer és milliárdnyi, élő Sugarával, hogy magához vonzza a tiszta lélek-lények lombját, kicsiny leveleit, halvány-gyöngéd szirmait egy mindent megtisztító, szerelmes csókra.
   Föld-Anya végtelen, tiszta Szeretetének kiáradása volt ez, amellyel ismét magához kívánta vonzani a Föld fizikai gömbjén útjaikat járó Gyermekeit, akik megfürödve, és megtisztulva az Igaz, Isten-gyermeki Erő áramában, vagyis a megérzett, megértett, s megélt (és megtartott) Szeretetben: már elég erősekké váltak elviselhetni és betölteni azt a mérhetetlen magasságot, amely többé nem vezet, mert a Törvény: a Visszatérés Örök Törvénye értelmében nem vezethet a mélység felé.
   A Föld felszínén élők gondolat-energiájából, és az ahhoz csatolódó, s Krisztus által a Föld lényeinek ismételten átadott, s az Őrizők által lehozott Kozmikus Szeretet-energiából álló energiaburokból, vagyis a Föld-test körül lebegő, ideiglenesen megfogalmazódott aurából szintén hasonló, bár még így is lényegesen gyengébb sugarak indultak el, hogy beleolvadjanak Föld-Anya végtelen Szeretet-energiasugaraiba, úgy, ahogyan egy kisgyermek keze simul anyja biztonságot adó tenyerébe. Az egymás felé nyúló, s egymásba fonódó energiasugarak révén már kettős vonzó hatás lépett fel, s ez meglehetősen felgyorsította a Föld fizikai gömbjének emelkedését. Ez természetesen nem egyenes, hanem spirál alakzatban történt: a bolygó testének addigi, természetességében is természet, vagy inkább Törvény-ellenes forgása ellentétes, vagyis pozitív irányúvá vált, majd felgyorsult, s mintha egy pillanatra minden elem egybefolyt volna; hogy aztán új alakzatba rendeződjön minden sejt, minden atom, minden, félig már addig is átalakult molekula, hogy végül egy magasabb Lét-állapot képletét magába zárva egyesüljön újra elem az elemmel, rész a résszel, majd egész az egésszel is.

   A föld színén élő, ember nevű lények mindebből nem éreztek semmit. Egy ideig legalábbis nem, vagy inkább úgy mondanám: tudatukat először nem érintette meg mindaz, amit mint tudattalan, s csak benső érzelmi állapotváltozást, s valami végtelen könnyebbséget adó, megkönnyebbült állapotot: nagyon is hogy éreztek. Ezeket a csodás érzéseket aztán megkísérelték szavakba önteni, dalokba, s képekbe oltani: soha olyan magas szintű, csodálatos műalkotások nem születtek e vénséges vén bolygó színén, mint azokban a perceknek, óráknak, vagy napoknak tán nem is nevezhető (bár annál lényegesen hosszabb ideig tartó) időszak alatt. Soha nem hallott szépségű melódiák csendültek fel, magasztalva az Urat, a képek addig nem látott, szinte elképzelni sem merészelt színekkel pompáztak, s a költők oly ékes szókkal ecsetelték a bennük és köröttük lejátszódó, igazzá lett Álmot, hogy szavaik maguk is dalokká lettek: dicsőítő, mámoros, s a legtisztább Szerelmi vallomássá, amely vallomás nem szólhat, csak az Ég Legfenségesebb Urához: Krisztushoz, Aki maga adta önmagából mind a Dalt, a Képet, s mind-mind az Igaz, tiszta Szót, hogy valódi Életet adjon hárfának, ecsetnek és tollnak.


   Az első, káprázatban, ~ s tán káprázatnak ~ megélt érzések után az emberek tűnődni kezdtek ennek miértjén. No nem mintha idegennek érezték volna megváltozott lelki, szellemi és tudati-érzelmi állapotukat: inkább nagyon is ismerős volt, de eme állapothoz mindezidáig csak meditatív, elmélyült tudatállapotban, az Úrral való, bensőséges, imádságos kapcsolatban juthattak: most azonban a leghétköznapibb tevékenységük közben is érezték. S nemcsak hogy érezték e megváltozott állapotot, de a maguk szemével látták: mindez nem egy kollektív eufória, de a valóság. Méghozzá maga a fizikai valóság!
   Mert ehhez a lelki-szellemi és tudati Valósághoz még a történés fizikai szintű velejárói is csatolódtak. A szervesen egymáshoz tartozó, mégis két, egymástól jól elkülöníthető Föld-elem újbóli egyesülése pillanatában az emberek bőrszíne szemmel követhetően vált egyre világosabbá: az emberek először a mellettük álló kezét, s arcát figyelték, majd úgy, olyan csodálkozva emelték szemük elé a saját kezeiket is, mint a kis csecsemők, amikor először sikerül akaratlagosan látóközelbe juttatniuk azt a valamit, amelynek eddig csak akaratukon kívüli mozgását érezték, s amely egy tudattalan, de már nagyon is emberi gondolatot követően az ismert érzéssel együtt mint képi valóság is megjelenik. Csodálkozva, örömmel szemlélték a saját bőrüket, ami mintha mégsem a saját bőrük lett volna: finomabbá, lágyabbá lett, mint az újszülöttek bőre, s olyan tisztává is a szó elvont értelmében. Ugyan szabad szemmel bajos lett volna megállapítaniuk, azért tudták mégis: testük anyaga teljességgel átalakult, s a sejtek szövete ritkábbá, éteribbé vált. Ami a szemmel látható része volt e folyamatnak, az az volt, hogy testük megnyúlt, magasabbá lett, és súlya csaknem kétharmadára csökkent, könnyedebb, kecsesebb járást biztosítva számukra. Ezzel egyidejűleg minden élő és élettelen anyag szerkezete is átalakult, vagyis a megváltozott szférikus magasság rezgésenergiájához asszimilálódott, finomodott. A tárgyak könnyűvé lettek, s az állatok és növények, vagyis a bűn nélküli lélek-lények testei szinte áttetszővé váltak, annak ellenére, hogy az addig ismert színek mind élénkebbé, „élőbbé” erősödtek, mintha maguk a színek is külön, egyéni életre keltek volna. A fák lombja még zöldebbé, a virágok szirma még pirosabbá, sárgábbá, avagy kékebbé vált. De megváltozott a levegő színe és összetétele, az ég kékje, a kicsiny fellegek hófehérje is, s a Nap soha sem látott ékességű arany-sugarakkal szórta tele e megváltozott: vagy inkább egy fokkal visszaváltozott, s az Ősi állapothoz közelebb emelkedett Földi Világot. A fekete, s a hasonló, mélysötét színek egyszerűen eltűntek, mintha valaki kiradírozta volna őket a Föld palettájáról. Már a fák törzseinek élő-barnája volt a legsötétebb szín, viszont a fehér egy olyan vakító, csillogó, mégis kékes árnyalatot kapott, amely addig szintén ismeretlen, és persze elképzelhetetlen volt, mert nem volt festő, aki valaha is kikeverte volna a fehérnek azt a tökéletes tartományát…
   A testek átalakulásának „csodája” azonban hamar eltűnt. Nem vált megszokottá, hisz egy ekkora változást, amely egyszerre érint mindent és mindenkit, nem lehet megszokni, elfeledni még kevésbé. De a tudatok mélyén is az új, a megváltozott színek és képek váltak ismertté és tudottá, mintha mindig is olyan lett volna minden az embereken, s az őket körülvevő élőlényeken és tárgyakon, amilyennek azt most, a jelenlegi állapotában érzékelték. Ugyan a régi sík emlékképei nem törlődtek ki teljesen a tudatokból, de már alámerültek a tudat legmélyére, hogy már még az Álom-dimenziók útján se bukkanjanak fel többé: ne zavarják meg az ember nevű lény mindennapjait, s ezzel további, már folyamatos emelkedést biztosító, mert már csak felfelé, az elhagyott EGY-ség Világa, azaz a Teremtő Szíve felé vezető Útjukat. S annál is könnyebb volt a tudattalan tartomány legmélyére száműzniük a test-tudatokat betöltő szellemi Én-részeknek mindeme, múltbéli képek és színek létének bárha csak az emlékét is, mert az a kezdeti, emelkedett lelki-, szellemi és tudatállapot, vagyis az a minden Úton-járót betöltő, eufórikus állapot (ha némileg megcsitulva is) maga is a mindennapok részévé vált.
   Ebben a már csaknem légiesen könnyű, állapotszerű, mert az Isten közelségét jelző Boldogság-ban folytatták aztán megkezdett útjaikat a negyedik szféra első dimenziójába emelkedett, szellemmel bíró lények, s ez töltötte be mind a velük együtt élő lélek-lényeket, de még az élettelen, s mégis valamiképpen élő, hisz az Isteni Szeretet részeként létező tárgyakat is. Itt, ezen a szinten kellett megtanulják az anyag valós mibenlétének tudatukban való elhelyezését: s amikor kifejlesztették magukban az anyag tényleges ismeretét, lehettek képesek azt gondolatenergia-részeire bontva már tetszőleges időben, s a tetszőleges, vagy inkább a szükséges formában ismét megjeleníteni. De ehhez ezen a síkon még szükségük volt a felbontható, és újra megfogalmazható anyag elemi alkotórészeire.
   A következő lépcsőfokra lépve, tehát a negyedik szféra második, és harmadik dimenziójában viszont már elégséges volt önnön gondolat-energiáik használata: már abból is meg tudták fogalmazni mind az őket körülvevő tárgyakat, de még az élelmet is, amelyet aztán elfogyasztottak, hogy fél-anyagi, ám fele részben már a saját szellemi Én-részeik puszta gondolat-energiáiból megalkotott testeiket fenntarthassák. Itt, az Emberiségek történetének eme pontján újra az ezer éves, Krisztusi Birodalom Törvényei és törvényszerűségei hatottak. Ettől a ponttól már az Isteni Teremtő Elv teljes és tökéletes megismerése felé indultak a szellemmel bíró lények: s már nem csak a Föld nevű bolygó lényei, de az azonos fejlettségi, vagyis ébredtségi szintet elért bolygók összességének szellemlényei. Már nyoma sem volt a vad, az elégedetlen, s törtető gondolatoknak, érzéseknek avagy vágyaknak: nem volt, mert nem lehetett más, mint a kölcsönös, a mindenki felé árasztott Szeretet érzése, s annak velejárói, tehát az egymás útjait segítő cselekvések, és gondolatok.
   Ezen a szinten, pontosabban már a negyedik szféra első lépcsőfokán nyíltak meg azok a csakrák, amelyek lehetővé tették a negyedik dimenzióba való belátást. Ez persze koránt sem azt jelentette, hogy az adott szféra első dimenziójából átláthattak volna, s kommunikálni lettek volna képesek az adott sík negyedik szférájába emelkedett lakóival! Nem. Ez a tévedés csak a ti, földi kifejezéstek hi-ányosságaira, azok véletlenszerű egybeesésére vezethető vissza. Épp úgy, mint az Ég, azaz a fölétek feszülő mennyboltozat, s az égő tárgyra vonatkozó, azonos kifejezés között. De míg ez utóbbit nem keveritek, a dimenzió kifejezés értelmezését nagyon is könnyen (s hadd tegyem hozzá: kissé túlzottan is könnyelműen) emelitek egyazon rangra értelmezéstek során. Ugyan valóban van némi köze a kettőnek egymáshoz, de a fizikai látásmód három dimenziós volta, és a szellemi látás három, avagy négy dimenziós volta… nem egy és ugyanaz! A magasság, a mélység és a szélesség csak földi, mértani kifejezések: az általatok látott három dimenziós látásmódnak (vagy képességnek) nevezett paraméterek ezekre utalnak. A valós értelemben persze ezek is megvannak, de már nem mint fizikai, hanem mint lelki-szellemi paraméterek. Tehát nem az illető személy, vagy tárgy általatok látható, hanem a látható tartományban lévő személy, vagy tárgy láthatatlan tartományban lévő, benső „paramétereit”, azaz lelki-szellemi méreteit, annak nagyságát (fejlettségi szintjének „magasságát”), mélységét (érzelmeinek, valós Hitének, vagy a benne lévő Bizonyosságnak a valós tartalmát, erejét), s az illető személy, vagy tárgy energia-burkának e két első tulajdonságot számunkra már a legelső pillanatban nyilvánvalóvá tevő kiterjedését, vagyis annak „magasságát”, hisz a szellemi, vagy energia-burok érdemi, tehát nem csakis és kizárólag a fizikai test védelmét szolgáló része a fejtető fölötti, azaz a test meghosszabbított vonalát követő, s a korona csakrából kiáradó energia magassága adja. Amikor arról beszélünk, hogy a negyedik szféra síkjára emelkedve már megnyílik szemetek a negyedik dimenzió látására, az azt jelenti, hogy a korona csakrán kiáradó, s a veletek szemben álló gondolat-energiáinak (gondolat-hullámainak) valós milyenségére, a benne lévő érzések mélységére és tisztaságára, valamint az általa „hordozott” közlendő energia-értékére, vagyis a saját utatok, és egyéni feladataitok, avagy vállalásaitok szerinti fontosságának, avagy mellékességének fokára lesz rálátástok. Annál is inkább lehetségessé válik ez, mert nem csak fizikai testetek, és egyes testi szerveitek látható, de azok láthatatlan adottságai is igazodni fognak a megemelkedett szellemi sík értelmében. Ezt az adományt – vagy nevezzük akár szellemi-tudati képességnek – alapjaiban már a negyedik szféra első fokán magáénak mondhatja minden, az adott sík ébredtségi szintjét elért Szellemlény. A második lépcsőfokra lépve ez még inkább tökéletesedik, finomodik. Akkor, azon a fokon már nem csak a gondolatok és érzések irányát, s azok benső töltését, de a gondolatok tartalmát is érzékelni fogjátok; azaz megnyílik szemetek az ötödik dimenzió láthatására is. Ismétlem: e két, általatok még nem érzékelhető, de nagyon is látható tartomány képei nem a fizikai, hanem a benső, vagyis a szellemi szem számára válnak láthatóvá elsősorban. Ezeket a szellemi szemmel látott képeket a kis Én-rész közvetíti az agy felszínére, megnyitva e képek számára az agy, általatok nem használt tartományát, vagyis „lefordítja” az általa kapott képet a test-tudat számára, hogy érthetővé és beazonosíthatóvá tegye számára az információt. Itt, ez esetben tehát valamiképpen megfordul a látás általatok ismert folyamata: nem a szem fogja az agy felé közvetíteni a látott képet, hanem az agy, pontosabban az agyat irányító szellemi Én-rész közvetíti azt az agy felé, amely feldolgozva a szem látóidegei felé továbbítja: így aztán olybá' fog tűnhetni számotokra a dolog, mintha a fizikai szemmel érzékeltétek volna a tudatotokba jutó képet. Ahogyan te magad is láttad, hogy a kedvenc virágod új hajtása kibújt; holott ez nem így volt. Nem, és mégis, mert szellemi látással, vagyis a szellemi Én-rész által már valóban láttad a levél parányi csúcsának energia-mezejét. Ezt közvetítette a tudatod felé a szellemi Én-rész, az viszont már mint a valóságban látott, tehát a fizikai szemmel érzékelt képet: valóban regisztrálni vélte azt. Vagy ahogy az alig kibújt levélkék majdani formáját: azok magasságát, szélességét, de még száracskáik hajlásának irányát is „látod”, holott azok nincsenek az általatok ismert, látható tartományban.
   Így, ezen a módon nyílik meg „szemetek” a negyedik dimenzió képeinek láthatására. Az már egy külön adomány, ha olyas' képek válnak számotokra láthatóvá, amelyek valójában nem a ti dimenziótokban vannak. Minthogy azonban ez csak keveseknek adatik meg, nem is időzöm tovább e kérdésnél. Ugyan visszatérek még rá, legalábbis a kérdés ama részére, amely a ti dimenziótok „átlátásait” vagy „áthallásait” igyekeznek érthetőbbé tenni, de nem itt, nem jelenbeni Utunk során. Ez is egy érdekes kérdés, ám nem része szervesen az Útnak, amelyen járunk, így most lépjünk is tovább, hisz hosszú még az Út, s még sok dolgot szeretnék megmutatni, hogy érthetővé, ismertté tegyem számodra, s rajtad keresztül még sokak számára.


* * *

LETÖLTÉS