Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jó és rossz szándékú földönkívüliekről

2009.12.16

Tandari Éva: ... láték új eget és új földet... – II. kötet

   S most itt, ennél a szónál álljunk is meg egy pillanatra. A Föld népe a ti időtök szerint csak mint „Idegeneket” vagy „Földönkívüli lényeket” jelölte még szóhasználatában is mindazokat a hozzájuk érkező, más szférából, esetleg csak másik dimenzióból, vagy akár egy másik Metagalaxis valamely távoli Naprendszeréről érkezett űrutasokat, függetlenül attól, hogy azok ufókban, avagy Fény-űrhajókon szelték át a világűr egy megadott fizikai, vagy szellemi szintű távolságát, míg a Föld nevű bolygóig értek. Ezek közül az első űrjármű utasai valóban „idegenek” voltak, s méghozzá nem is valami jó szándékú „idegenek”, akik engedve az ott élők szellemében született negatív energiák hívó szavának; azért érkeztek a Föld nevű bolygóra, hogy az ott élők még meglévő fizikai, és fölöttes szintű, tehát pozitív irányú szellemi energiáin élősködjenek, s megpróbálva „lemásolni” azok fizikai testeit: végül megsemmisítsék, vagy nagyobb technikai fejlettségük révén uralmuk alá hajtsák az emberiséget. (Bár nem csak az emberiséget: minden bolygó lényeit uralni akarták, s nem egyszer tudták is…)
   A Fény-űrhajók lényei azonban ezekkel a negatív erővel bíró lényekkel szemben nem mint „idegenek”, hanem mint Testvérek érkeztek a Földre minden egyes esetben, épp úgy, ahogy más bolygók felszínére is, hogy a szó nemesen vett értelmében Élni tanítsák, és ezzel egyben fejlődni is segítsék az ott testet öltött Testvéreiket, függetlenül attól: milyen mélységig zuhantak le az ott testet öltött szellemi ÉN-ek, amelyeknek útra küldött Én-részei az adott bolygón kellett megkeressék és meg is találják a felfelé: a Teremtő Szíve felé vezető Utat. Ez, és ennyi a különbség a kétféle űrjármű utasai, s azok célja között.
   Természetesen nem véletlen bukkantak rá sem ezek, sem pedig azok a ti kicsiny, mégis oly hatalmas bolygótokra, amely nem más, mint a szellemi Én-részek hatalmas Iskolája, ahol útról lépve útra, és a szférák mind a negyvenkilenc „osztályát” kijárva végül Haza juthat a mélybe hullott Szellemek sokasága.
   Nem véletlenszerűen irányult a figyelmük arra a bolygóra, amelynek legfőbb Védelmezője maga az Egyetlen Fiú, Aki testet vett a bolygó színén, hogy Élete árán váltsa meg az ott lévő, s az Előtte vagy Utána oda érkező Szellem-lényeket, oldva Áldozatával a legmélyebb mélységben megrekedtek kötelékét is, amellyel azok örök időkre a mélységhez, s ezzel a megsemmisüléshez kötözték magukat végtelen tudatlanságukban. Mert ha Jézus nem vállalja, hogy Krisztussá lesz a mélybe hullott szellem-lényekért, a mélységek mélységének foglyai a Végső Pillanatban megsemmisültek volna, mint Szellem-lények, hogy ismét azokra a gondolat-energia részekre bomolva létezzenek tovább azután, amelyekből az Atyai Szeretet megfogalmazta s megteremtette őket magának, hogy Szívébe s Lényegébe, vagyis Szeretetébe zárhassa valamennyiüket. De ezen Áldozat nem eshetett volna meg más bolygón, s más lények közt, csakis a Föld ember nevű lényei közt. Az ott élő szellemcsoport volt ugyanis az egyetlen, ahol a Mélység és a Magasság, a bűn és a Tisztaság egyazon időben képes volt megjelenni és megnyilvánulni, tehát ahol Jézus sűrű fizikai testbe öltözve megtarthatta a saját Szellemi Én-jének egy részét. Ha egy magas rezgéssel bíró bolygón ölt testet, a test, de a bolygó sem lett volna alkalmas arra, hogy az Áldozathozatal megtörténhessen, ha viszont a mélység fogságában lévő bolygón kel Útra, már a legelső pillanatban széjjel égette volna a magával vitt pozitív energia nemcsak a bolygó lényeinek szellemi Én-részét, de még magát a bolygót is. Egyedül az ember nevű lények csoportjaiban volt jelen egyszerre a mélység és a Magasság, vagy ha úgy tetszik: a Kegyelem és a kárhozat, amely alkotóelemekre feltétlen szükség volt, hogy a Megváltás megtörténhessen…

   Ezt a végtelen Kegyelemben részesült, s a Kegyelmi Utakat kapott Szellemek iskolájául szolgáló bolygót keresték fel azok a legkülönfélébb testekben, vagy test nélkül, csupán szellemi mivoltukban odaérkező, önként, vagy küldetéssel útra kelt Szellem-lények, akiket a későbbi korok, már embernek nevezhető lényei oly gyakran ábrázoltak korokkal és korszakokkal azelőtt, mielőtt az írásbeliség akár még csak mint távoli lehetőség is megfogalmazódhatott volna az ott élők tudatában. Tehát akkor, amikor még a Föld nagyobb részén még a Neandervölgyi ember néven ismertté lett, bár csak szétszórtan megtalálható, tehát csekély számban ott élő ősötök élte a maga fél-emberi, fél-állati életeinek sorát.
   Eleinte még csak a Fény Fiai jártak a bolygóra, hogy az erősen lefokozott szintű Szellemmel érkezettek Ébredését ügyeljék. Akkor még a Bölcső, vagyis az óceánok mélye rejtette a később emberré váló, másodteremtettségű Szellem-lényeket, s azokat a mélybe zuhant Elsődöket is, amelyek már kiemelkedtek ugyan a legmélyebb, tehát az anyagba záródott létállapotból, de még messze távol voltak a Tudat ébredésétől. Még csak az ösztönök fejlődését ügyelhették a Fény-lények, gondoskodva arról, hogy a bolygó színén mindama változások bekövetkezhessenek, amelyek a szárazföldre kényszerítik majdan a víz népének egy részét, éspedig a szellemi Én-résszel bírók kis és nagy csoportjait, hogy kezdetét vehesse az ember kialakulása, és testi-lelki, s főképpen a szellemi fejlődése.
   Amint a Lények elhagyták a vizek mélységeit, a Fény Fiai egy ideig nem kereshették fel a bolygót: hagyniuk kellett, hogy a vízből kilépő Lény a maga útján indulhasson el, s idővel a maga ösztön-lényei gondolati úton való „megteremtésébe” kezdhessen. Ezek az ösztön-lények kezdetben többnyire nagy testekkel bíró, de csakis növényi táplálékon élő fizikai szervezetek voltak, egészen addig, míg egy-két történés meg nem szülte a tudattal még nem bíró Lényben a félelmet. Ez a félelem, pontosabban e félelem energiái alkották meg aztán a Földön az imént említettnél már lényegesen kisebb, de már korántsem szelíd, növényekkel táplálkozó lényeit, mint amilyen például a legrettegettebb, tehát a legsötétebb félelem-energiából kialakult kardfogú tigris is volt.
   Ezek kialakulásában nagy szerepe volt az olyasféle baleseteknek, amelyek során a nagy testű ösztön-lény eltaposta, vagy agyonnyomta a kis lények valamelyikét. Az eset szemtanúiban a nagy testtől való félelem párosult a lény-társ testéből kifolyó vér, s a roncsolt test-szövetek látványával, olyan lények keletkezését hozva, amelyek a félelmet keltő testekkel ugyan nem, de az azzal összefüggésbe hozható történés összes kísérőjelenségével, vagyis a vér és a roncsolt testszövet előidézésére alkalmas testekkel bírtak. Vagyis hatalmas és hegyes agyarakkal, tépőfogakkal, karmokkal…

   A Fény Fiai a következő Út során iszonyatos állapotokat találtak, s mert úgy ítélték meg: a gondolat-energiák által megformált állatok a Lény biztonságát, sőt: annak puszta létét is fenyegetik, egy újabb (korántsem az első, s nem is az utolsó) jégkorszakot bocsájtottak a Föld teljes felületére, amelynek időtartamára a fejletlen lényecskék nagy részét ugyanannak a bolygónak egy másik, kifejezetten a számukra megalkotott párhuzamos dimenziójába szállították, hogy maradjanak túlélők, mire a jégkorszak véget ér. Ezután a bolygó át kellett essen egy újabb robbanáson, amelynek során nemcsak a Föld egészének éghajlata, s nemcsak a Föld színén élő gondolat-energia szülte lények, de a bolygó tengelyének íve, és a mágneses sarkok elhelyezkedése is nagy mértékben megváltozott. Akkor vette fel a Föld az eredeti gömb forma helyett a két végén ellaposodó, ovális alakzatot, vagyis azt, amilyennek még ti is látjátok és ismeritek Föld-Anyát, de ekkor pusztultak ki a legnagyobb, és a legveszedelmesebb lények is. Miután a Föld túljutott az átalakuláson, az elmenekített lényecskéket visszatelepítették a Föld színére. Ez a történés még néhány alkalommal bekövetkezett, s legutóbb akkor, amikor az atlantisziak az Ég ellen igyekeztek fordítani a birtokukban lévő, Tiszta Erőt. Akkor már nem kellett ugyan más dimenzióra szállítani a lényeket, amelyek már az „ember” névvel is bírtak (ha jóval fejletlenebbek voltak is, mint atlantiszi fajtársaik, akik éppen a Föld kialakulóban lévő emberiségének vezetésére érkeztek a Föld színére más, már fejlettebb bolygókon megtett útjaik után, s a Föld lakóinál nagyságrendekkel fejlettebb szellemmel vállalták fel útjaikat) hisz már volt akkora a lent élők lélekszáma, hogy mindenképp volt esélye a fajnak a fennmaradásra. Akkor a jégkorszak helyett az özönvíz következett be, s épp a helytelen irányba fordított, tehát a mélység szolgálatába állított pozitív energia robbanása következtében, ahogy azt már említettem egy ízben.
   A Fény Fiai, miután a helyzet ismét stabilizálódott, jó ideig ismét nem mutatkoztak a Föld színén élők között. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem is jártak ott: jártak, de már teljesen leárnyékolt formában, tehát a mélybe zuhant szellemi Én-ek által érzékelhetetlenül, és az emberszem előtt láthatatlanul, még akkor is, ha ugyanabba a dimenzióba kényszerültek belépni, mint amelyben az emberré fejlődött lények éltek.
   Az atlantiszi túlélők, vagyis azok a tisztának megmaradt, már meglehetősen magas szintet elért szellemi ÉN-nel bírók a Bermuda-sziget melletti vízmélybe menekültek, méghozzá jóval Atlantisz megsemmisülése előtt: ők voltak aztán azok a fura, leginkább a mai repülőgépekhez, és (külsőre) az ufók némelyikéhez hasonlatos légi járművekkel érkező „Idegenek”, akik időről-időre felbukkantak, hogy tanítsák a Föld „új Urait”, hogy valamiképpen meggyorsítsák azok fejlődését. Ezt a legcélszerűbben úgy tehették (és tették is) meg, hogy az adott közeg legmagasabb szellemi Én-nel bíró (bár hozzájuk képest minden szempontból fejletlennek mondható) egyiptomiakat képezték ki, megtanítva őket a földi és Szellemi tudományok egy részére, majd amikor azok elértek egy meghatározott szintre, s magukénak mondhattak egy bizonyos szintű Tudást; az atlantisziak is magukra kellett hagyják az embert, rábízva továbbfejlődésének nem csak az ütemét, de annak irányát is.
   Ettől az időtől kezdve már csak véletlenszerűen érzékeltették jelenlétüket a Bermuda-háromszögben, ahol (mint szellem-lények) napjaitokban is jelen voltak (és vannak), először csak maguk, később a tisztának megmaradt Elsődök társaságában, hogy a Föld dimenziókapujának őrizői legyenek.

   Az ember fejlődött is, ha nem is egészen abban az irányban, mint amerre az egyiptomiakat elindították. Egyre vadabb és durvább történések estek (amelyeket azt hiszem nem kell részleteznem), s ezeknek vad és durva energiái szálltak aztán az Ég, vagyis a világűr végtelenje felé, megbolygatva negatív rezgés-energiájukkal nemcsak a Föld, de a világűr rezgésáramát is.
   És épp ez a negatív töltetű rezgéshullám volt az, amely az első ufókat a Föld felé irányította. Ezekben az űrjárművekben azonban már korántsem a Fény Küldöttei, de épp ellenkezőleg: a Sötétség fiai és csatlósai érkeztek. Azok a testet öltött szellem-lények, amelyeket a bennük lévő negatív energia és a Föld adott dimenziójából áradó negatív energia együttrezgése irányított a ti dimenziótok felé, s amelyek a bennük lévő negatív erőt (miután a vad, és még vadabb korszakokon túljutottak) a technikai fejlődés szolgálatába állították, elnyomva a maguk dimenziójában minden szellemi szintű törekvést, hogy csakis és kizárólag a technika fejlesztését helyezzék előtérbe, tagadva és ellökve mindent, ami lelki vagy fölöttes értelemben vett Szellemi mert lenni. Ezek azok a második szférabeli, s a szféra ötödik dimenziójánál megrekedt lények, akikkel már volt alkalmatok találkozni.

   A Fény Fiai eközben újra és újra megjelentek, de már csak médiumok útján tudatták az emberiséggel Jelenlétüket, s jöttük célját egyaránt. Azt tehát, hogy a Föld eme dimenziójának lakóit a Valós Lét, vagyis a Szellemvilág felé kívánják fordítani, felébresztve bennük a Vágyakozást, amely egyedüli, és elengedhetetlen feltétele a Haza vezető ÚT megtalálásának és végigjárásának. Ekkor a Föld eme pontja még a harmadik szféra második dimenziójában lebegett, de a Fény Fiainak jóvoltából (akik a későbbiek során mint missziót teljesítő szellemek: testet is öltöttek az emberek között) már úgy élhettek e dimenzióban, hogy a Missziós Szellemek magasabb rendű Energiáinak, azok rezgésáramának köszönhetően a következő, tehát a harmadik szféra is megnyílt, hogy a feljebb emelkedő Én-részek már abban kezdhessék meg következő útjaikat, néhány, a vezetésüket és irányításukat vállaló magas rendű Testvér vezetése mellett.
   A harmadik szféra megnyitása után a Fény-lények ismét a háttérbe húzódtak, s már csak néha érkezett közülük néhány, hogy Krisztus, vagyis akkor még Jézus születéséről jövendöléseket hozzanak le a harmadik szféra lakói közé, s egyben elő is készítsék a bolygót az Ígéret érkezésére, s a Jézus által lehozott, magas szintű Energia fogadására. Ami azután történt, már magatok is tudjátok. Talán csak annyit tennék még hozzá, hogy a Nagy Változás előtti években, sőt: évtizedekben ismét gyakoribbak lettek a Fény Fiainak látogatásai a bolygó színén. Igaz: most sem látható, vagy beazonosítható formában érkeztek, de Fény-űrhajóik jól látható jeleket hagytak a Föld nem is egy pontján. Ilyen Jel volt a búzakörnek nevezett jelenség, vagy megmagyarázhatatlan Fény-jelenségek, de ilyen Jelek voltak a különös vibrációval járó, s a Természetben, tehát a fák kérgén, s a fák legfelső évgyűrűjén még évekkel később is kimutatható, atomszerkezeti szinten történő elváltozásokat okozó jelenségek.

* * *

Nyomtatható változat