Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A N D O N I S

2009.12.18

EVANGELIUM (nyitány)


Olyan óvatosan fonódik minden,
Annyira törékenyen, alkotóan, teremtően...
Ahogy felragyog a kíváncsiság a születésben,
Ahogy felsíró kérdések lepik el a bimbózó lehetőségeket.
Ahogy a lehetőségek reménykedve kopogtatnak az elfogadás ajtaján,
Ahogy első álmukba kapaszkodva látják a valóság ölelkező csíráit az alvó szemek...

Alvó szemekben a magok,
Magukra ébrednek a tudatok.
Öntudatra kelnek és nö-vekednek,
Alaktanul alakot nyernek, öltenek.
Időt kötnek össze térrel,
Kivetülést vetítéssel,
Vízszintest a függőlegessel,
A tachiont az összes fénnyel,
Nyelvet az értelemmel,
Lelket az élettel,
És teszik mindezt alázattal, mértékkel.

készen álltok-e
egyetlen kérdést feltenni
ősi titkot suttogva kiejteni
kőbe vésett gyertyatartón
tüzet gyújtani
a fényt megfogni
hajnali harmatot megízlelni
harmatban fénykoszorút érinteni
koszorúban a magot
a magot lefejteni
és magban a pillanatot meglelni

Az ember egyedül volt,
Az állatok KÖRbe álltak.
Tizenketten voltak,
Kérdezgettek,
Vígasztaltak.
Miért szomorkodsz,
Mire van szükséged?
Bármit megadunk néked.

Az ember éleslátást akart,
A keselyű a sajátját adta.
Az ember erős akart lenni,
A jaguár saját erejét kínálta.
Az ember a világ titkaira szomjazott,
Ezúttal a kígyó adakozott.
Az ember mindent megkapott,
elment és mindenkit otthagyott,
de magával vitte a szomorúságot,
a szűnni nem akaró éhséget,
a betömhetetlen üreget.

az emberek boldogtalanok
az ember mindig kérni fog,
addig a napig...
addig a napig, amikor a világ azt fogja mondani
már haldoklom, semmit nem adhatok

a bolygók csak forognak tovább
a precesszió végtelenül gyűrűzik
A nap pitvarában fekvő oroszlán,
Az állatöv szótlan királya.
Ásít, majd 4 ahau 3 kankin következik,
A jövő vérharmat, száguldó futár,
És az ötödik naplemente is eltelik már.

Addig a napig
A jövő édes,
Ha nem jön el...

A Mennyország földjének
Ajándéka
Parlagon hever
A végtelen hála...

A Végtelen Hála
A mindenség egysége.
A mindenség egysége,
A mag mindenkori képlete:

A boldogság mag(v)a
Ön magát élteti,
Ön magából merit,
Ön magából sugároz,
Ön maga értékeit.

Ha egy kívánság tiszta szívből jön,
Az univerzum összefog, hogy teljesüljön.
Ez a gondolat teremtő ereje,
Ez az élet legnagyobb titka,
A titok képlete.

A képlet a bölcsesség maga,
A bölcsesség az élet mentora.
Az élet mindig arról szól, hogy haza.
Intelme a tisztaság,
Tisztaságban hála,
Hálában áldás,
Áldásban mag,
Magban a fény kapuja,
A fényben a boldogság maga.

...

Lassan, lassan kezdek megnyílni,
Hetvenkettő, hatvannégy, kétszáztizenhat.
Ki, mi, honnan, hova,
Mivé válik, mivé válhat,
Megízlelni a határokat.
Verseim titokzatosságának leplét megemelni,
Legféltettebb titkaimat kezdem majd feltárni.
Felkészületlen érhet, amit fogtok hallani,
Ahogy az elmét egy érintés mély álomból ébreszti,
Hajnalt fogok hozni!

Voltam már itt, jártam már erre,
Íme a válasz a fel nem tett kérdésre.
Átvirrasztottam minden kezdetet szinte,
Hetvenkettö, hatvannégy,
Minden naplementét láttam,
Tizennégy milliárd
Magokat szórtam szét,
És elbújtam az állandóságban,
Az állandó változásban,
A dolgok halála a nem változásban.

Visszamegyek oda, ahová tartozom,
Láthatatlan léptekkel közeledem, távolodom.
Várnak fényhazámban,
Amit úgy hívok, hogy otthon,
A hála földjének porát taposom.
Semmiben a minden,
Minden a semmiben,
Aranyporát kezembe veszem.
Szétszórom, elhintem, mágiámat a magból merítem,
És ezeket a szavakat mormolom:
A hála a legtisztább és legfenségesebb öröm forrása,
Ez az erő a boldogságban,
Beragyog mindent feltartóztathatatlanul.
Hat, okoz, éltet,
Határok nélkül, határtalanul,
A tudatlanság színes mezején hever önTudatlanul.
Ő maga a szín, ő a mező,
Ő a rét, ő a leg elő.
Hun nu, az oroszlán, ur gula
A kék mada r összes tolla,
És Su(sogó) szél maga,
A Templomban az oltár,
Szívben a lélek,
Leszakított, puha
Illúziócsokrokat markolva.

A magban a fa előre le van kódolva,
benne van a jövő, benne van a múlt,
minden ami ezután jön, és minden, ami átvonult,
a magban már ott vannak az (m)ágak,
előkészítve az ágakon a gyümölcs.
Mert minden a jelenben van,
minden a pillanatban,
a 8 csúcsú formában,
tachionok alakjában,
az ikozaéderek tartalmában.
csak fel kell ismerni,
az út mag(v)a a cél,
a cél az útban van.
A pillanatban,
Az érzetben, az áramlásban.
A linearitás van kivetítve egy pontban,
A pont az őr,
12-es a kör.
A kör egy egyenes,
a hétfejű sárkány,
egy pontban összpontosul az idő és a tér,
a téridő síkja
5-ből a 6-ba,
háromszögek keresztpántja,
a végtelen 8-as kapuja,
12-től 13-ig tér.
ott van a csipkerózsikában,
a védákban, idők évszázezres titkában
fényre nő, mert fényt kér,
a ten is fénnyel táplálkozik,
a ten a fen(y) maga
két világ között,
két világot kötött
kettős kereszt,
mint a Mennyben, úgy a földön is,
amint az óceánban, úgy a partokon is
habokból (aphros) született minden,
és ég a gyertya ég, a cosinus pi is
faroszként hasít a sötétbe,
el ne aludj ék
a fény diadalát fotonokként ünnepelve,
mert ten ger mélyén a magok
álmos szem eikben törékeny álmok
a pillanatok
ébredező tudatok

Ez a mag, íme a mag titka,
A nyelv maga, mely szólások közt ritka.
Ez az evangélium, íme az örömhír,
Hasadó hajnal,
Bontakozó hajnalpír.

...

Eljött a pillanat,
Lassan már pirkad,
Megszületik a gondolat,
Ébredezik a nap,
Kinyújtja a sugarakat.

...

Én voltam a van,
És leszek a volt,
Minden amit a világ ad,
Ez már az én világom,
Mert Én vagyok a pillanat.


07.07.27. (07.10.15.)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Megnyitás

(Balog Pál, 2009.12.20 00:12)

Most megnyitom a verseknél a hozzászólásokat. Írjatok, ha megérint egy vers, ha új gondolatokat ébreszt bennetek!